Drávagárdony_főoldal_fejléckép.jpg

 

Turulszobor_161x512.jpg

set01_p_bg.png

azar természeti környezetben, a Drávától jó 10 percnyi járásra fekszik egy szép kistelepülés, Drávagárdony. A KSH 2023.01.01.-i adata szerint az állandó lakosság 159 fő. A település környéke annyira gazdag látványosságokban és vadakban, hogy előszeretettel érkeznek kíváncsi turisták és vadászok ide. Az utazóknak igencsak figyelniük kell, ha az utakon közlekednek, hiszen nem lehet tudni, hogy mikor bukkan elő egy szarvas, vagy más nemes vad...

mfp_logo.jpg

A terület egy része egyébként - csaknem 15 hektár - a Duna-Dráva Nemzeti Parkhoz tartozik, amelynek főként partközeli részei élveznek védettséget. Itt érdemes egy kicsit alaposabban körbetekinteni, hiszen a tölgyesek és a Dráva gyönyörű látványosságot kínálnak. Érdekesség, hogy a falu előtti gyepes területen – a régi legelő maradványán – időnként feltűnik a haris, s ez a fokozottan védett madár itt költi ki fiókáit.


set01_a_br.png

z első községi népiskolát a XX. század első éveiben, 1908-ban alapították, a második évtizedében pedig református templomot építettek. 1925-ben pontosan 423 lakos élt itt, s ekkor a községhez tartozott Lonkapuszta is. A lakosság száma ezt követően csökkenni kezdett, a második világháborúban például 8 helybeli vesztette életét, de már az első háborút is megsínylette a lakosság. A hősi halottak nevét egy emlékmű őrzi a faluban, mely a református templom mellett található. 1960-ban csaknem háromszázan éltek itt, aztán a körzetesítést követően megszűnt az alsó tagozatos iskola, s a gyerekeket a mai napig a szomszédos Darányba szállítják. Az egykori iskola 170 éves épülete ma művelődési házként funkcionál.

set01_a_bg.png

nehézségek ellenére Drávagárdony mégsem visszafejlődő település, bár a lélekszám viszonylag alacsonyabb, a lakosság mégsem öregszik, hiszen fiatal családok költöznek ide. Az elöljárók sokat remélnek az idegenforgalomtól, s a helyi családok is ebben látják a megélhetést, éppen ezért többen szálláslehetőséget kínálnak a vendégeknek, két vállalkozó pedig kisebb panziót épített, ahol színes programokat is szerveznek. Az önkormányzat is partner a turisztikai fejlesztésekben, a tervek szerint egy üdülőövezetet alakítanak ki a település belterületén.

dg-polgarmesteri-hivatal-2021-480x360.jpg

Drávagárdony Polgármesteri Hivatal

set01_a_bb.png

z ezredfordulón Drávagárdonyban alig több mint százötvenen éltek, de nem lehet mondani, hogy átlagos magyar településről van szó, hiszen itt dolgos és igazi közösségi életet élő emberek laknak. A legnagyobb gond, hogy igen magas – csaknem negyven százalékos – a munkanélküliség. Helyben nemigen akad munkahely, többen a környező településeken keresik kenyerüket. A barcsi és szigetvári munkahelyek csökkenését a helyiek is megérezték.

set01_b_bb.png

ár munkát csak korlátozott számban tud biztosítani az önkormányzat, a falu fejlesztéséért és szépítéséért minden „követ” megmozgatnak: felújították a főutcát, csaknem az összes házat rákötötték a csatornarendszerre, s elkészült a falut Drávatamásival összekötő út, amely több mint negyvenmillió forintba került. Utóbbi volt a rendszerváltás utáni idő legnagyobb beruházása. Ezzel Drávagárdony egyenesen a szomszédos település kikötőjéhöz nyert utat, így a remények szerint megnő az idegenforgalom itt is.

dravagardony-2015---muvhaz-es-reftemplom-512.jpg

Drávagárdony utcarészlet - Emlékmű, Művelődési Ház (IKSZT) és Református templom

A települést bemutató, fotókból összeállított kis videó 2011-ből... lassan elkészűl egy újabb verzió!
(letölthető mp4 formátumban)

set01_a_bg.pngdrávagárdonyi házakat egyébként nemcsak a belföldi turisták keresik fel szívesen, hanem németek, hollandok is gyakran járnak erre. Sőt, többen ingatlant is vettek itt. A település tudatosan készül az idegenforgalom fellendítésére: lovaskocsin hozzák a látogatókat a kikötőből a faluba, ahol egy helytörténeti gyűjteményt állítanak ki, és egy emlékszobát rendeztek be az utolsó tanító, Jobbágy Gábor emlékére, aki a XX. század hetvenes éveiben feldolgozta Drávagárdony történetét.

ugrasfel.png