bertasandor-polgarmester-222x301.jpg

set01_s_bw.pngzeretettel köszöntöm Önt, kedves honlap- látogató! Engedje meg, hogy röviden bemutatkozzam.
Berta Sándor vagyok, nős, két - ma már felnőtt - leánygyermek édesapja, és unokám jóvoltából boldog nagypapa. Polgári foglalkozásom autóbusz vezető, a párom pedig Barcson dolgozik egy áruházban. 2018 május 6 óta vagyok Drávagárdony község megválasztott polgármestere. 2002-ben éreztem először azt, hogy képes vagyok az átlagosnál többet tenni a településünkért, és akkorra jött meg a bátorságom is hozzá, hogy jelöltessem magam az önkormányzati választáson, mint képviselő. Bizonyára a sors akarata volt, mert csupán egyetlen szavazaton múlt, hogy nem kerülhettem be a képviselő-testületbe. Ám ez nem szegte a kedvem, onnantól már folyamatosan nyomon követtem azokat az eseményeket, önkormányzati intézkedéseket, képviselő-testületi döntéseket, amelyek évről-évre alakítgatták Drávagárdony és a benne élők jövőjét és mindennapjait. 2006-ban kihívója lettem az akkor már polgármesterként újra induló Kovács Istvánnak, ám Drávagárdony polgárai 2006-ban úgy döntöttek, hogy maradjon a "régi" polgármester. Ezt, mint választói többségi akaratot, természetesen tudomásul vettem...

 

set01_v_bw.pngégül 2010-ben lettem önkormányzati képviselő, és ezt a státuszt a következő, 2014. évi Önkormányzati választáson is sikerült megtartanom, a választók akaratából. A 2014 - 2018 közötti ciklust is az akkor már negyedszer induló addigi polgármester, Kovács István vezette, egészen a 2018 januárjában bekövetkezett tragikus haláláig...

 

2018 május 6.-ra időközi polgármester-választást írtak ki, ahol egy kihívóval szemben, jelentős szavazat- többséggel Drávagárdony község polgármestere lettem. A 2019-es önkormányzati választáskor ebben megerősítettek Drávagárdony polgárai, ekkor három polgármester-jelölt közül választhatott a település, és a szavazatok 74,11%-át tudhattam magaménak. Mindezt tisztelettel megköszönöm választóinknak és Annak, Aki mindezt bölcsen így irányította. Munkámmal, gondolataimmal és tetteimmel azon fáradozom, hogy Drávagárdony nem csak hogy fennmaradjon, de a pályázati és egyéb lehetőségeket jól kihasználva gyarapodjon és szépüljön, erősödjön. Reményem, hogy településünk megtartó, itt tartó ereje továbbra is megmarad, reményem, hogy nem csak az a nálunk (2018.05.23-tól 2022.05.22-ig) sikeresen működő intézmény, hanem egész Drávagárdony is egy "Jó Kis Hely", és még nagyon sokáig az is marad. 

 

set01_k_bw.pngérem, barangolja be a településünket bemutató, megújult honlapunkat, melyen keresztül folyamatos képet igyekszünk adni községünkről a nagyvilágnak, benne Önnek is! És ha egyszer a környéken jár, ne mulassza el élőben is megtekinteni, mert akkor megláthatja; semmi sem eltúlzott, amit itt leírtunk, vagy amit községünkről eddig hallott!

     Tisztelettel;

Berta Sándor
        polgármester